A windszörf története

Az első Európai írásos említést az 1700-as években, Cook kapitány naplójában található, melyben a Hawaii szigeteki bennszülöttek furcsa szórakozásáról ír. Valószínüleg, hogy a hawaii emberek már jóval korábban űzték a hullámlovaglást.

A széllel hajtott szörfdeszka megjelenése Kaliforniában, 1962 tavaszára tehető és Jim Drake nevéhez kötődik.Az eredeti ötlet inkább a kiteszörfhöz volt hasonló, hiszen a szörfdeszkát egy nagyobb méretű sárkánnyal (ernyővel) hajtotta volna a feltaláló. Eljött aztán 1967, mikor a tervekből egy működőképes vízi jármű, az álmokból tettek lettek, Jim Drake megtette első métereit egy háromszög alakú vitorlával felszerelt szörffel a Jamaica Bay vízén. A  tikfa alapú szörfbaum és a 3,5 méteres, 27 kilogramm súlyú szörfdeszka laminálása, amelyet Gary Seaman formált meg.

Rájöttek, hogy egy energiatakarékosabb megoldásra kell áttérniük, így az akkori sárkányernyőnek deszkán kell támaszkodnia, ezzel megszületett a szörfvitorla és az árbocgyök. Fontos megemlíteni, hogy Drake nem a windszörföt akarta feltalálni, végig vizisíről beszélt, amelyet egy kézi irányítású papírsárkány hajtott volna.

Jim Drake egyébként repülőmérnök volt, és az általa vezetett csapat ekkor fejlesztette ki a mai napig abszolút sebességi rekordot tartó rakétahajtású repülőgépet, az X-15-öt is. Jim barátja, Hoyle Sweitzer is sokat segédkezett a windszörf megtervezésében és kivitelezésében egyarát. Ő volt az üzletember kettőjük között, aki mindenképpen ki akarta aknázni a lehetőséget.A széllovaglás széles körben való elterjesztése, a találmányhoz kapcsolódó üzleti vállalkozás az ő nevéhez fűződik.

Az egykori jóbarátok később éveken keresztül pereskedtek, hiszen Hoyle szabadalmaztatta a találmányt, és ezért kizárólag őt illette minden a termék eladásából származó bevétel. Drake-nél az ütötte ki a biztosítékot,hogy   Schweitzer eltitkolta a Ten Cate holland textilgyárral kötött szerződését, ugyanis ez a cég biztosította a vitorlákhoz szükséges alapanyagot. A pert mégis Sweitzer nyerete meg, és ezzel a windsurfer szabadalmának minden részlete Schweitzer tulajdonát képezte.


A szörf feltalálásának 40. évfordulója 2007. május 21-én volt. A két perben álló fél mára már kibékültek és még mindketten vízre szállnak, hogy húzzanak 1-2 takkot a szörfjükkel, melynek feltalálása illetve népszerűsítése az ő nevükhöz fűződik.

A szörfvitorla alkatrészei:

1. latni
segítségükkel a vitorla profilja, alakja merev marad, ennek köszönhetően jobbak a menetteljesítmények, könnyebb a használat, gyorsabb a vitorla

2. kilépő vagy hátsó él

3. bum
Általában alumimiumból, vagy carbonból készül. Manapság már kizárólag állítható hosszúságú, az árbocra gyorsan rácsatolható bumokat lehet kapni. A régi szörfökön a csatolás helyett kötözni kellett, a bumok hossza nem volt állítható. A hőskorban még fából is készültek bummok.

4. trapézkötél
A bumon található kötél. A szörfös ide akaszthatja be magát a trapézzal, melynek segítségével a vitorla húzóerejének testsúlyával tud ellentartani.

5. a vitorla alsó éle.

6. belépő él, árboczsák
Ebben helyezkedik el a vitorla árboca, melynek anyaga általában carbonszál és üvegszálas technológiával készül. Régebben alumínium árbocokat is használtak. Minél magasabb a carbon tartalom, annál jobbak az árboc rugalmassági tulajdonságai.

7. gyökér, árboctalp
Ezen alkatrészek kötik össze a szörfdeszkát a vitorlával.

8. a szörfdeszka

hivatkozás: wikipédia.org

Hogy készül a szörfdeszka?

Amikor kézbe vesszük frissen vásárolt, vagy már sok-sok vihart megjárt szörfdeszkánkat, sokszor nem is sejtjük, mi rejtõzik a felszín alatt. Vajon mitõl könnyû vagy nehéz, mitõl erõs, rugalmas, vagy éppen merev egy szörfdeszka? Miért kerül ilyen sokba? No és elsõsorban, hol és hogyan készítik? Ezeknek a kérdéseknek járunk cikkünkben utána, és még sok egyéb érdekesség is napvilágra kerül.

Deszkatípusok

A szörfdeszkákat két nagy csoportra osztjuk, ha az elkészítésükhöz felhasznált technológiát és anyagokat vesszük figyelembe. Ez nagy átlagban megegyezik a felhasználási területükkel is, hiszen egy külön eljárással készülnek a kezdõknek készülõ rugalmas, kevésbé sérülékeny, ám nehezebb szörfdeszkák, és egy egészen más módszerrel a haladóknak és profiknak készülõ darabok, melyek merevebbek, könnyebbek, azonban jóval sérülékenyebbek is. Az elõbbi technológiát termoplasztikusnak hívjuk, ahol a névbõl is látható, hogy itt hõre lágyuló mûanyagokat használnak fel a gyártás során. A haladó deszkák anyagát pedig duroplasztikusnak nevezzük.

A kezdõ deszkák gyártása

A termoplasztikus anyagok alatt elsõsorban a polietilént és a polipropilént, két hõre lágyuló mûanyagot értünk. Ezeknek az anyagoknak óriási elõnyük, hogy rugalmasabbak és kevésbé sérülékenyek, mint az egyéb technológiáknál felhasznált kompozit anyagok (ezeket késõbb részletezzük), így különösen alkalmasak kezdõknek készülõ deszkák gyártására, ahol nagy igénybevételnek vannak kitéve. Ezek az anyagok állják a sarat, hiába veri oda a kezdõ szörfös újra és újra az árbocot, a bumot, és különbözõ testrészeit a deszkához, az maximum behorpad, de nem törik be.

A termoplasztikus anyagok gyártása során a por állagú mûanyagot egy elõre elkészített deszka sablonba öntik, ahol az - forró levegõvel hevítve - folyékonnyá válik. Ezután, a kétszeres mélyhúzás nevû gyártási technológia esetén egy újabb, pozitív sablon következik, amivel a két sablon közé szorult mûanyag vastagságát szabályozni tudják, és az anyag kihûlése után kész a héjszerkezet. Egy másik eljárás, az egyszeres mélyhúzás során a második sablon hiányzik, a forró mûanyag csak ráolvad a külsõ sablonra, így a héj vastagsága kevésbé pontosan befolyásolható. A héj elkészültével a kihûlés után a két fél-formát, melyek a deszka alja és teteje lesznek, összeillesztik, és utólag telefecskendezik poliuretánhabbal (hungarocell). A svert- és szkegszekrényt már a héj készítésekor beleépítik a sablonba, hogy ne utólag kelljen kivágni azt.

Érdekesség, hogy régebben a héj elkészítéséhez használt sablont a hevítés után pörgetni kezdték, különbözõ tengelyek mentén, hogy a folyékony mûanyag a centrifugális erõ hatására a szélére tapadjon.

A haladó szörfdeszkák

A modern szörfök szinte mind duroplasztikus anyagokból készülnek, érthetõ okokból. Ezek a deszkák könnyebbek, ridegebbek (azaz precízebben manõverezhetõk), ám sérülékenyebbek, mint termoplasztikus technológiával készült társaik. Profi versenyzõktõl a lelkes középhaladó-haladó szörfösökig mindenki ilyet használ.
A technológia gyökeresen eltér az fentebb vázolt termoplasztikus technológiától. Itt ugyanis elõször nem a deszka külsõ szerkezete készül el, hanem a deszka belsejét kitöltõ polisztirolhab. Ezt téglalap alakú tömbökbõl, gépek segítségével vágják ki, így ez a folyamat részben automatizált – csak a finom csiszolásokat végzik kézzel. Kivételt képeznek ez alól az egyedi gyártású, custom deszkák, melyeket már a munkafolyamat elejétõl csak emberi kéz alkot.

Az elkészült belsõ habra kerül rá ezután a külsõ réteg, mely megvédi a belsõ habot a környezeti hatásoktól, és egyben a deszka súlyát, karakterisztikáját is nagyban megszabja. Ez a réteg kompozit anyagokból készül, melyek alatt üvegszálas szövetet, epoxigyantát, kemény állagú habszivacs anyagot, ún. airex-et, illetve a drágább és könnyebb modellekben szénszálas anyagokat értünk.

Az elkészítés folyamatának elsõ lépése, hogy az elkészült belsõ magot bevonják egy réteg epoxigyantával átitatott üvegszövettel, erre kerül rá az 5-7 mm vastagságú, ún. airex szivacs, amire újra epoxi és üvegszövet (illetve egyes típusoknál karbon / karbon-kevlár szövet) kerül. Ez a fenti szerkezet az ún. szendvics szerkezet, mely megvédi a deszkát a külsõ hatásoktól, és merev, könnyû külsõ réteget alkot. Az airex, melyet egyes gyártók papírvékony faréteggel helyettesítenek (wood technology), felelõs a merev, üvegszálas és szénszálas rétegek összekapcsolásáért, és azok rugalmas tartásáért.
Bizonyos konstrukciók állhatnak több szendvicsrétegbõl, egy duplaszendvics deszka minimum három üvegszál / karbon réteget és két airex réteget tartalmaz.
Amint az utolsó réteg üvegszálas vagy karbon / karbon-kevlár réteget felvitték a deszkára, jöhet a felsõ lakkréteg, a dizájnmatrica, és az érdesítés. A lábtartók insert-jei (csavartartói), a szkegszekrény, illetve az árbocsín már a belsõ habszivacsba beépítésre kerül, erre építik (szakszóval: laminálják) rá a fent részletezett üvegszálas rétegeket, természetesen a csavaroknak, szkegnek való nyílások szabadon hagyásával.

Az így készült átlagos deszka súlya természetesen méretfüggõ, de az utóbbi 10 évben hihetetlen fejlõdésen ment keresztül a technológia. Egy átlagos, 100 literes deszka súlya manapság 6 kilogramm alatt van, ha szénszálas szövetet (karbon / karbon-kevlár) is felhasználnak a gyártás során, míg ez az érték régebben akár 8-9 kilogramm körül is járhatott. A súlycsökkenéssel pedig könnyebb kezelhetõséget, nagyobb végsebességet kapunk, és nem utolsósorban a hónunk alatt is könnyedebben, széles mosollyal cipelhetjük a deszkát a tengerparton.

Repülõ "haladó" deszka

Dávid és Góliát, avagy Kucséber versus Cobra

Napjainkban – ahogy azt a globalizált világrend már-már megköveteli – az összes nagy „szörfmárka” deszkáit egy helyen készítik, a thaiföldi Cobra gyárban. Itt bizony jó értelemben vett „tömegtermelés” folyik, hiszen a szakértelem, a nyersanyagok, és a technológiai háttér mind-mind megtalálható az egykori szörfdeszka-márka mára világelsõvé lett létesítményében. Szóval, aki még illúziókat táplált, hogy a Naish deszkák Hawaii-on, a JP-k pedig Ausztráliában készülnek, el kell, hogy keserítsük. Léteznek azonban kis mûhelyekben készülõ, egyedi gyártású, custom deszkák, amelyeket kézzel készítenek, a legjobb anyagokat használják fel, és a megrendelõ sok esetben elõre megszabhatja, hogy az õ deszkája pontosan milyen legyen. Ilyenek a Kanári-szigeteken készülõ D’Light, Horney, a Hawaii-on gyártott, legendás Quattro, és hazánk nemzetközileg is elismert deszkakészítõ mágusa, Kucséber Ferenc alkotásai, a Pirate deszkák.

Írta, fotók: Horányi-Névy András
windsurfing.hu
Yacht Magazin